hogyan találjunk vissza Istennői minőségeinkhez?

​

Lados Andi - Sunaina vagyok

 

Tapasztalom, hogy napjainkban, mennyi elvárásnak szeretnénk

megfelelni,

sokszor magunkra vállalva a férfias feladatokat is. Határozottá, irányítóvá

és keménnyé válunk. Így romboljuk a saját nőiségünk, ezáltal pedig a 

férfiak sem tudják működtetni a saját férfi minőségeiket.

Egyre fontosabb ennek tudatosítása.

Nagy szüksége van a Nőknek a segítségre, támogatásra,

ezért hoztam létre ezt a közösséget.​

Szeretném átadni tudásom, tapasztalásom

Neked, Nő társamnak, Nővéremnek, hogy Te is láthasd, érezhesd, és

tapasztalhasd, milyen csodás dolog is Nőnek lenni.

​

A Vörös Sátor szellemisége és hagyományai, több ezer évre nyúlnak

vissza és sokunk számára nem ismeretlen fogalom. Szerte a világban,

egyre több ilyen közösség alakul, felismerve ennek a fontosságát.

Tudatalattinkban régről még emlékezünk, hogy a Nők támogatták,

NőVérként segítették egymást.

​

 

Várlak Téged ebbe a közösségbe, ha már ébredezel, érzed, hogy nem jó ez így...nem versengeni, irigykedni és harcolni kell egymással, hanem szeretettel és elfogadással támogatnunk egymást, hogy élhessük azokat a Női MiNősÉgeket, amiért ide jöttünk, és ezáltal emelhessük a Férfiakat is, hiszen nagy szükségük van rá!

​

Ha egyéni beszélgetésre szeretnél jönni, keress az alábbi telefonszámon és egyeztetünk egy időpontot!

​

+36-20-9721155

​

Ha engem választasz, én legjobb tudásom és tapasztalásom szerint segítelek, kísérlek! ❤️ 

​

 

Egy csodás idézet Meggan Wattersontól:

 

“Nevezd aminek akarod: istennőklubnak, női csoportnak, hölgyek összejövetelének, erőkülönítménynek, lánybandának – nem számít.

Csak az számít, hogy nők vannak körülötted, akik kiállnak érted. Nők, akik visszaigazolják, hogy milyen sokat jelentesz, és milyen sok mindent megoszthatsz velük. Nincs nagyszerűbb spirituális módja lelked feltárásának, mint egy csapat nő társasága, akik hisznek benned.

Túl sokáig éltünk elkülönülve önmagunktól. Mindannyian hihetetlen távolságra kerültünk a saját lelkünktől. Emellett azt a kollektív fájdalmat is el kellett szenvednünk, hogy nem bízunk egymásban, hogy úgy érezzük, kölcsönösen lesajnáljuk egymást.

Mind mások vagyunk, de az összehasonlítgatás szörnyűséges időpocsékolás.

A végén, amikor nőként szívszorítóan nyíltan és nyers őszinteséggel elmondjuk egymásnak az igazságunkat, úgysem számít már semmiféle különbség. Ha elmondod nekem a történeted:

– hogy szeretetre vágysz,

-hogy fásult és magányos vagy,

-hogy elveszítetted a gyermekedet,

-hogy bántottak,

-hogy álmodozol,

-hogy éjszakánként sírva tűnődsz,

-hogy hová lett, hol bujkál az a bátor kislány,

-hogy tudod, hogy máshogyan is lehet élni,

-hogy tudod, hogy több minden vagy,

a lelkem indát hajt feléd, és a Te szabadságodra még az enyémnél is jobban vágyom majd.

Nem számít, hogy milyen rövid ideje ismerlek vagy találkoztam veled. Ha spirituálisan lemezteleníted magad, és megmutatod valódi önmagad, én azt kívánom neked, hogy minden boldogság találjon meg utadon.

Nem vagyok én ezzel egyedi vagy kivételes, ez benne van minden nőben, akit valaha ismertem.

Az az igazság, hogy szeretni és támogatni akarjuk egymást, és nem számít, ki miben más.

Szívünk mélyén jól tudjuk, ugyanabban a szent csapatban játszunk, és per pillanat az a dolgunk, hogy úgy szeressük egymást, hogy kinőjön tőle a szárnyunk.”