top of page
Andi 23.jpg

Lados Andi Sunaina

Az Atlantisz megálmodója és vezetője, selyem és mandalafestő, hennafestő, dúla, női segítő és avatott Tantra PapNő

Fantasztikus érzés, hogy ezt mondhatom: Boldog vagyok, mert szenvedélyesen szeretem, amit csinálok!

És tényleg! Végre megtaláltam azt a hivatást, amiért érdemes minden reggel felkelni, amit örömmel végzek és ami folyamatosan lendületben tart.

2013-ban megszületett bennem az érzés, hogy szeretnék egy életmód központot létrehozni, még nem tudtam pontosan milyen tevékenységek lesznek itt.  Csak azt tudtam biztosan, hogy fontos számomra az, hogy aki ellátogat ide, az a testi-lelki-szellemi fejlődéséhez szükséges táplálékot megkaphassa és színvonalas szolgáltatásokban legyen része. Kérlek, nézz körül az oldalon, és fordulj bátran az Atlantiszban tevékenykedő segítőkhöz! 

A kreatív tanfolyamok között találhatsz selyem és mandalafestő foglalkozást, melyet általam tanulhatsz meg.

A selyemfestéssel 2012-ben ismerkedtem meg Bozó Edit Liza tanfolyamán. Azonnal elbűvölt a  selyem lágysága, ahogyan szabadon áramlik a festék az anyagon…csodálatos!

Mandalafestéssel régebben is foglalkoztam, de csak rajzoltam és üvegre festettem. Aki kipróbálta már, tudja, milyen fantasztikus érzés mandalatervezés, rajzolás és festés által kikapcsolódni. Ez egy meditatív állapot, mellyel visszatérsz a saját középpontodba, összekapcsolódsz az univerzummal és energiával töltődsz fel.

Mióta kipróbáltam selyemre festeni, azóta csakis ezzel a finom anyaggal dolgozom. Először csak a magam kedvére, majd ajándékba a családomnak, barátoknak, ma pedig már rendelésre is készítek személyre szóló képeket, mandalákat. A selyemfestés technikáit megtanulhatod nálam az Atlantiszban tanfolyami napokon.

Gyere és nézz körül a weboldalamon:

Andalabanner_új_500x80.png

Hegedűs Gyöngyvér hennafestő művész, Atlantiszban tartott tanfolyamán, megtanultam a hennafestés művészetét. Nagyon szeretem csinálni. Alkalmakra (esküvő, szalagavató, szülinap…), kismamáknak pocakra, vagy csak úgy, mert tetszik és megérdemled 🙂 7-10 napig látható a bőrödön. Ha kedvet kaptál egy gyönyörűséges hennára, nézz körül a weboldalamon és keress meg bátran:

Hennandybanner 500x80.png

2014-ben sikerült megvalósítanom még egy álmom. Szülésfelkészítő és szüléskísérő dúla lettem.

Békés Emőke dúlaképző kurzusán tanulhattam és válhattam dúlává. Az egyik legcsodásabb dolog a világon, amikor szülővé válunk és Életet adunk. Miben tudok én mint dúla segíteni? A várandósság alatti beszélgetésekkel felkészülni a szülésre, születésre és szülővé válásra. Szülés idején és gyermekágyban, lelki, érzelmi és fizikai támaszt és biztonságérzetet adni Anyának és Apának.

 

2017-ben, elindultam a Tantra PapNővé válás útján, melyen Padmashri Shakti kísért, és akitől 2019-ben a beavatásomat is megkaptam.

Csodálatos elköteleződés ez az út. Vágyam, felébreszteni a Nőket és a Férfiakat, hogy újra rátalálhassanak nemük szerinti MiNősÉgeikre!

Gyere és nézz körül a Vörös Sátorban, ahol Női körök keretén belül és egyéni beszélgetésekkel segítelek, kísérlek a nőiség útján.

Voros_Sator_világos.png

Ha bármelyik területen úgy érzed, hogy az én támogató személyemre van szükséged, keress meg bátran!

 

Várlak szeretettel az Atlantiszban!

Elérhetőségeim:

email: ladosandi@gmail.com vagy hennandy70@gmail.com

+36-20-9721155

Lados Andi
o.zsofi.jpg

Ocsovszky Zsófia

Ocsovszky Zsófia vagyok, alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus jelölt.

Alap és mesterképzésem időszaka alatt coach, gyászcsoportvezető, valamint tranzakcióanalitikus
tanulmányokat folytattam. Szakpszichológiai gyakorlati helyem a Városmajori Szív-és
Érgyógyászati Klinika. Mesterképzésem alatt gyakorlati időmet a Szent János Kórház
Pszichiátriáján, az Országos Onkológiai Intézetben, a Heim Pál Gyermekkórházban töltöttem.
Önkéntesként a Budapesti Hospice Házban, valamint az Életvégi Tervezés Alapítványnál
dolgozom.


Kutatásaimat pszichokardiológiai szakterületen, valamint a betegséggel való megküzdés, az
életvégi ellátás, méltóság, egzisztenciális pszichológia és gyászfeldolgozás területén végzem. 


http://pszichologus-godollo.hu/


Miben tudok segíteni?
 betegséggel terhelt időszakok átvészelésbében: a diagnózis közléstől a gyógyulás útján
 hozzátartozók súlyos betegségéből, ellátásából származó stresszel való megküzdésben
 veszteségek, gyász feldolgozásában
 életvégi kísérésben
 életmód-váltásban
 lelki egyensúly megteremtésében
 önismeretben, személyiségfejlődésben
 erőforrások mozgósításában
 egy nehezebb helyzetből való kilábalásban
 egy elakadásból való kimozdulásban

Jelenleg Gödöllőn és Budapesten várom klienseimet előre egyeztetett időpontban!
 

Bejelentkezés: 

Mobil: +3670-9410009

e-mail: zsofiaocsovszky@gmail.com

Ocsovszky Zsófia
Tóth Roland
Tóth Roland 2.jpg

Tóth Roland

Tai-Chi, Chi-kung, Jóga és keleti masszázsterápiák

Tóth Roland vagyok, természetgyógyász, alternatív mozgás- és masszázsterapeuta. 2000 óta tanulom és 10 éve tanítom azokat a keleti mozgásformákat és kombinációikat, amelyek saját életemben is hatalmas változásokat indítottak el – folyamatosan tapasztalom fejlesztő és emelő hatásukat. Fő irányzatom a Tai-Chi, Chi-kung, Jóga,  keleti masszázsterápiák és életvezetési tanácsadás. Ezen rendszereket összefogva foglalkozom alternatív gyógyászattal is. Jelenleg a B.H.F-en írom diploma munkámat, Jóga mester szakon, végzős hallgatóként.

Foglalkozásaimon 4 mozgásművészet technikáit gyakoroljuk. A Tai-chi, Chi-kung, a Hatha Jóga és a Do-In gyakorlatsor. Az órák további célja, hogy a tanultakat ne csak a vezetett gyakorlás során, hanem a hétköznapokban is hasznosítsuk. A lecsendesültség, nyugalom, központosítottság és a jelen-lét beépül a mindennapokba, és elősegíti a személyiség fejlődését.

“Én nem gyógyítalak, segítek csupán, hogy JOBBan legyél. Az Élet nyelvén szólok Hozzád, s az érintés a hang, mely visszhangra lel Benned. Utat talál, ha engeded. Nem nekem, magadnak… Veled maradok, míg hitté érnek szívedben a hangok, és megtanulsz szeretni. Magadat, s az életet, amit választottál. És mikor elengedem a kezed, hálás leszek, hogy szél lehettem a szárnyaid alatt…Mert REPÜLNÖD…egyedül KELL.” – szerző: Tóth Éva

Bejelentkezés, információ:

Tóth Roland :

+36-20-4509363

aramlas1@gmail.com

Szűcs Hajnal 2 (2).jpg
SZŰCS HAJNAL
Asztrológus

Felnőtt korom kibontakozásának kezdetén – Sors fordító események által ébredtem rá arra, hogy mennyire fontos egy ember életében felismerni milyen életfeladatokkal, tanulni valókkal érkezett erre a világra.

Mindig is hittem azért születünk, mert fejlődnünk kell emberként és lélekként. Ezek az igen erős sors fordító események indítottak el ebben az életemben, ezen a számomra nagyon bensőséges és mély önismereti úton. Több éves keresés után találtam rá az Asztrológia útjára s, kezdtem elmélyíteni tudásomat. Az Asztrológia több ezer éves múltra vissza vezethető nagyon mélyre nyúló jelképrendszer, melyben feltárható személyes fejlődési utunk, feladataink és lehetőségeink egyaránt.

 

Egyéni Asztrológiai sorselemzés, Karma asztrológia

Személyes képletünk megmutatja személyes sorsunkat, választott életutunkat .

Megérthetjük múltunkból a karmikus mintákat amelyeket magunkkal hoztunk. Ezek kivetülnek érzelmi és tudati állapotainkra, amelyeknek hatása alatt történnek életkörülményeink és életeseményeink is.

Születési képletünk megértése hozzá segít minket személyes fejlődési utunkhoz, hogy az élet körülményekkel kapcsolatos problémákat oldjuk-megoldjuk.

Tehát a tudat alatti rétegek karmikus mozgató rugóit tudatos szintre hozzuk, ezáltal megértsük fejlődjünk… Lehetőséget adva a sorsunk pozitív alakulásának.

 

Éves-Elemzés Szolár Horoszkóp!

A szolár horoszkóp megmutatja, hogyan tudjuk a születési képletünket abban az évben legjobban megélni.

Születésünk napjától-következő évünk születés napjáig tart egy évünk, amelyben kiderül, hogy milyen témák kerülnek fókuszba, milyen energiák mozgatják az adott személyes évünket.

Melyik terület hoz tanulnivalót, hol nyílik lehetőség tapasztalatszerzésre.

Továbbá, hogy milyen tulajdonságokat szeretnék kifejleszteni, ahhoz hogy az adott évben lévő célokhoz és irányokhoz segítő energiákat kaphassunk.

Személyes évünk által is ciklusokat élünk meg amelyre a szolár horoszkóp segítségével tudatosan is felkészülhetünk.

A cél az alap képlet magas szintű beteljesítése, tehát a személyes sorsban való fejlődés!

 

Szeretettel várlak Egyéni Sors Elemzésre és Szolár Éves Horoszkóp elkészítésére!

Szűcs Hajnal 

email: 01esthajnal@gmail.com

telefon: +36-30-8574073

Szűcs Hajnal
Türk_Gabriella.jpg

TÜRK GABRIELLA

Masszőr

Szellemgyógyászattal és Reikivel kezelő, Spirituális tanító, Svédmasszőr vagyok.

Mindig kerestem, hogy mi a küldetésem, és mi az élet feladatom, amiért ide születtem. A választ álmomban kaptam meg, hogy segítenem kell az embereknek, önmagukat szeretni, elfogadni, és megbocsátani.

Küldetésem, hogy azt a tudást, amit ajándékba kaptam Istentől, megosszam a hozzám forduló emberekkel. Szeretettel, alázattal továbbítsam Isten üzenetét számukra, és segíteni minden élethelyzetben tovább lépni, ha holtpontra jutott az élete, és nem tudja, merre induljon tovább. Fontos, hogy a test-lélek-szellem is harmóniában legyen egymással. Nem csak a testet kell méregteleníteni, hanem azokat a negatív mintákat is, amelyek a lelkünket mérgezik, és kihat a fizikai testünkre, és közérzetünkre.

Hogyan lehetünk úrrá életünkön?

 Ismerd fel, hogy nem elszenvedője vagy az életednek, hanem az irányítója.

Abban tudok Neked segíteni, hogy elengedd a negatív érzelmeidet, és megtisztítom a szívedet, hogy újra a SZERETET állapotába kerüljön.

 

Segítek újra békére lelned!

Tevékenységeim:

A test-lélek-szellem harmonizálása a Szellemgyógyászat által. A testünk mindig ad jelzést számunkra, ha valahol felborult az egyensúly szervezetünkben. A testben csak a tünetet lehet kezelni, sohasem az okot. Szellemgyógyászattal a betegség okaira derítek fényt, hogy mit üzen a lelkünk a betegség által. Az energia gyógyítás során, segítek helyreállítani a szervezete energia rendszerét.

A gyógyítás a szellemtestben, illetve a lélektestben történik, ahonnan a gyógyulás átíródik a fizikai testbe. Ez a gyógyítás a beteg aktív közreműködésével történik, így részese lesz saját gyógyulásának. A kezelések által segítek az egészség megőrzésében, az öngyógyító mechanizmusok beindításában, és fájdalomcsillapításra is nagyszerűen alkalmazható módszer.

 

Frissítő Svédmasszázs tibeti hangmasszázzsal: A frissítő hatású masszázsfogások alkalmazása megfiatalítja, új energiával látja el a fáradt testet, ugyanakkor fokozza a szellemi teljesítőképességet is. A svéd masszázs csökkenti a fájdalmat (pl. stresszes fejfájást), felgyorsítja a sérülések utáni felépülést, megakadályozza a nem használt izmok sorvadását, enyhíti az álmatlanságot, fokozza az éberséget, de mindenek előtt, elősegíti a relaxációt és csökkenti a stressz hatását.

Stresszoldás tibeti hangtállal a masszázs során, mert a Léleknek is szüksége van behangolásra: A rezgések a bőrön keresztül hatolnak testünkbe, eljutnak az izmokhoz, a belső szervekhez, megmozgatva, harmonizálva minden sejtet. A tálak által közvetített kellemes, vibráló érzés mellett a rezgések behangolják szervezetünket, így állítva helyre energetikai rendszerünket. A rezgéseket a vendég azonnal érzékeli, és a folyamatos hang- és rezgésáramlás hatására kellemesen ellazul. Az ismételt kezelések segítenek megtapasztalni a belső békét, harmóniát, felerősíteni a szervezet öngyógyító képességét, és energiát gyűjteni a hétköznapi feladatokra.

  • Javítja a közérzetünket: ellazít, segít a relaxálásban, felszabadítja a fizikai blokkokat.

  • Lazítja az izmokat, enyhíti az ízületi fájdalmakat, oldja a görcsöket.

  • Jó hatással van fejfájásra, légzési, illetve alhasi problémákra, alvási nehézségekre.

  • Elősegíti a fizikai, mentális és érzelmi relaxációt.

  • Pihenteti a két agyféltekét, öngyógyító folyamatot indít be.

Rezgésmódszertani konzulensként – Spirituális tanácsadás, életútvezetés, önismeret a számmiszika segítségével:

Melyek ezek a módszerek? * Számmisztika, * Színterápia, * Kristályok, Indigó esszenciák, * Hangok, hangtálak, használata egyéni kezelésben, csoportos foglalkozásban, * Kreativitás Önismeret. Integrál filozófia.

A gondolkodásod határozza meg az érzelmeidet, az érzelmeid pedig a cselekedeteidet. A cselekedeteid által egy adott életutat jársz be. A születési dátumod alapján, egy olyan személyes és életre szóló útmutatást kapsz, ami segít neked abban, hogy azt az utat járd, amire születtél. Születési mátrixod feltárja előtted azokat a lehetőségeket, fejlődési szakaszokat, melyek eddig rejtve maradtak. Segít megérteni, hogy mi az életfeladatod, milyen képességekkel születtél, és felismerheted, hogy mely számokban rejlenek a legnagyobb lehetőségeid. A születési képleted elemzésével, azonnal rendelkezésre állnak azok a számok, amik megmutatják, hogy honnan indultál születésedkor, és milyen utat kell bejárnod a Sors feladatod beteljesítéséhez.

Szolgáltatásaimról és díjairól itt olvashatsz:

A masszőr nem arra törekszik, hogy meggyógyítsa a pácienst, hanem, hogy harmóniát teremtve a szervezetben megkönnyítse a gyógyulást.

 

Szolgáltatásaim és díjai:

Spirituális tanácsadás, életútvezetés, önismeret a számmiszika segítségével:

Segítek megérteni, hogy mi az életfeladatod, milyen képességekkel születtél, és felismerheted, hogy mely számokban rejlenek a legnagyobb lehetőségeid.

1 óra: 9.000.- Ft

2 óra: 15.000.- Ft,

Energiagyógyászat:

Szellemgyógyászati kezelés, test-lélek-szellem harmonizálása, aura tisztítás, csakra harmonizálás, blokkok oldása ( tibeti hangtállal, kristályokkal, sámándobbal, csörgővel):

1 óra: 9.000.- Ft, 2 óra 13.000 Ft.

Frissítő svéd masszázs tibeti hangmasszázzsal:

– Teljes test masszázsa:

60 perc: 8.500.- Ft,

90 perc: 12 000.- Ft

– Hát, derék, váll, nyak masszázsa:

30 perc: 5.500.- Ft,

60 perc: 7.500.- Ft

45 perc: 7.000.- Ft,

Relax, citromfüves lazító masszázs tibeti hangmasszázzsal:

30 perc: 5.500.- Ft,

60 perc: 7.500.- Ft,

 

Szeretettel várom, ha szeretné megtapasztalni a belső békét, harmóniát, és szeretné felerősíteni a szervezete öngyógyító képességét, és energiát gyűjteni a hétköznapi feladatokra!

Türk Gabriella 06/20-589-7062

Türk Gabriela
Varga Zsu
VargaZsu.JPG

Varga Zsu

Tréner, női csoport vezető, coach.
Nő és Anya vagyok.

ZöldAnya, fitoterapeuta.
Szappankodó, ökoskodó. 

Hiszek a természet gyógyító erejében, az Ősi Női Tudásban, a Zöld életmódban.
Hiszem, hogy minden Nőnek tartoznia kell egy támogató Női körhöz.
Tapasztalom, hogy a kérdéseim előre visznek. A Változás belőlünk születik.
Hiszek egy felsőbb rendező Erőben.
Tudom, hogy minden hosszú Út az első apró lépéssel kezdődik.
Vallom, hogy most az Együtt a feladat, nem az Egyedül.

 

Női csoport vezetőként, coachként segítek:
🖤 amikor úgy érzed, hogy az Anyaság egy mindennap újrakezdendő feladatsor…
🖤 amikor a Pároddal csak Anya&Apa üzemmódba léteztek, és úgy érzed elveszett a Női&Férfi kapcsolódás…
🖤 amikor úgy érzed, egy kiszolgáló személlyé váltál a családodban, és eltűnt a régi személyiséged…
☑️ Segítek, hogy megtaláld, miként tudsz ezen változtatni.
☑️ Nem tanácsot adok, a Változás benned van. Abban segítek, hogy Azt megtaláld.
☑️ Tudom, hogy ez nem könnyű, mert mindezen én is átmentem.

♻️ Trénerként, ZöldSzívűként öko & kreatív & újszerű & Női csapatépítő tréningeket tartok.

 

Ha a Te csapatodat is meglepnéd az élménnyel, várom jelzésed.

Elérhetőségeim:

Mobil: +3620-480-5014

email: vargazsuzsatrener@gmail.com

bottom of page